 Sok-sok munkával és örömteli pillanattal a hátunk mögött ünnepeljük az 5000-dik takaró gyártását. A vállalkozás indulásakor még nem is sejtettük, hogy ilyen nagy sikere lesz a takaróinknak. Sokan kérdezik, hogy mi a sikerünk titka. Ilyenkor csak arra gondolok, amit családunk legidősebb dédije javasolt az induláskor: a minőségből soha ne engedjetek! És nem is engedtünk. Változatlanul extra minőségű alapanyaggal és varrási technikával dolgozunk. Takoo tulajdonosaink között vannak már olyan "híres mamák" babái is, mint Stahl Judit, Liptai Klaudia, Marsi Anikó, Bombera Krisztina, D. Tóth Kriszta, Csisztu Zsuzsa, Szulák Andrea, Jakupcsek Gabriella. Pár szót a kezdetekről. Amikor az első névre szóló polár babatakarót fiam születésekor megkaptunk, még nem is sejtettem, hogy pár hét múlva már egy lépést sem tudunk nélküle tenni. Rögtön varrni kellett egyet a testvérének is, és azóta a takarók velünk élnek. Visszük őket a parkba, a játszótérre, nyaraláskor. Mivel rengetegen kérdezték, hogy hol vettük a takarót: elsőként Magyarországon beindítottuk a névre szóló babatakarók gyártását. A névadás sem okozott gondot, gyermekeink után már régóta így hívjuk a takarókat: TAKOO (takó). Azóta már többen követték példánkat, és gyártanak egyedi polártakarókat, de hisszük, hogy a minőséggel megtartjuk piacvezető szerepünket. Rengeteg takarót gyártunk kisbabáknak, gyerekeknek, sőt sok-sok felnőtt megrendelőnk is van már, akik főleg nászajándékba kapják a takarókat :) Nagymamák és nagypapák is lelkes TAKOO takaró használók már, ötletes ajándék ez unokáktól, gyerekektől. A takarókról annyit, hogy egyenként, névre szólóan készülnek, így nem is tudják, és nem is akarják felvenni a versenyt a tömegszalagon gyártott termékekkel. Minden takaró szeretettel és gondossággal készül, hogy betöltse azt az igényt, amit szeretnénk, gyorsan hozzánőjön a kis tulajdonosa szívéhez.
takoo design -
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez
, Svarci webfejlesztés -
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez
webdesign -
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez
más egyéb -
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez
varrónő - Judit
|